Powered By Blogger

2015. május 5., kedd

A centrum felfedezése

Mikor megérkeztem Hollandiába, szinte elsőnként a centrumot fedeztem fel, persze mi mást. Nagyon érdekelt, hogy itt milyen boltok vannak, elsőként kutattam fel a kedvenc boltjaimat, aztán felfedeztem a számomra új boltokat.

Igazából teljes döbbenet volt, mert egyáltalán nem így képzeltem el, hanem teljesen ugyan úgy, mint otthon: nagy bevásárló központok, csak itt majd még nagyobbak lesznek. De ez itt nem ilyen. Sőt nem csak Hága centrumában nem ilyen, hanem egész Hollandiában. Itt nincsenek hatalmas bevásárló központok, itt mindenhol sétáló utcaként vannak ki alakítva a bolti centrumok.


Mondanom sem kell teljesen más a feeling-e, mint egy bármely plázának. Nekem teljes mértékbe bejön ez a stílus. Nagyon jó laza program, felmenni a centrumba, még csak nézelődni is. Persze ha esik az eső nem annyira kellemes, de ezzel az itteni emberek nem igazán törődnek, ha esik az eső.


Ami a boltokat illeti, nagyjából azok a nagyobb boltok megtalálhatok itt is, mint amik otthon is. Viszont itt egy boltot kiemelnék, ami csak itt található meg, és úgy nevezném, ez a hollandok „kis plázája”. Ez a V&D. Igazából ez is egy bolt, csak ez egy több szintes bolt, ahol szinte minden van, ami egy plázában is.





Hágai centrumot nézve ez a következő képen nézz ki:

Az alsó szinten találhatók a különféle könyvek, CD-k, DVD-k. Majd a következő szinten, ami még csak a földszint, kozmetikumok, parfümök, ékszer, bizsu, kiegészítők a sáltól a harisnyáig óriási választékba, és nem egy féle márka termékek kaphatok, hanem itt a nagyobb márkák egyszerre vannak egy helyen.


 Majd a következő két szinten vannak a női, férfi ruházat, itt is minden féle öltözék megtalálható alsóruházat is és cipők. Majd ezt a szintet követi a gyermek szint, ahol nem csak rengeteg ruha közül lehet választani, de még játékok között is nagy a választék. És a legfelső szinten lakás felszerelések, elektronikai eszközök illetve egy kis étterem is várja a vásárlókat.



 Ami még érdekes, hogy a földszinten is van, egy ilyen kis étterem illetve itt van egy kis pékség is, és különböző édességeket is lehet vásárolni. 
Én nagyon kedvelem ezt a kis „plázát” és amúgy is elég közkedvelt.




Még egy érdekesség a centrummal kapcsolatba az pedig a nyitva tartás. Hétköznap nincsen olyan sokáig nyitva, mint otthon sok pláza akár este 9-ig is. Legtöbb bolt este 6-kor bezár, kivéve egy nap és ez a csütörtök. Ez a nap mindenhéten a vásárlás estéjé, (hollandok így hívják: koopavond) amikor a legtöbb bolt este 9 óráig nyitva tart. Igazi csajos program egyébként, a szürke kis hétköznapokban, munka után. Ami a hétvégét illeti szombaton szinte ugyan az, mint hétköznap, de ami a vasárnapot illeti, a boltok délben nyitnak és este 6 órakor zárnak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése