A múlthét
elég zsúfoltra sikerült. Egy ismerős által jött a lehetőség egy kis plusz órák
beszerzésére. Gondoltam miért is ne. Nyaralás után kinek nem jön jól egy kis
plusz pénz és még bele is kóstolhatok egy másik munkába.
Elsőre azért volt nagy izgalom, meg
kíváncsiság. Szokásos módon dolgoztam fél ötig, majd aztán gyorsan át a másik
helyre és ötkor már kezdés is.
Már hétfőn kora délután hatalmas fáradság tört
rám, hisz persze nálunk is pont ezen a héten volt a legnagyobb hajtás, de végig
mondogattam magamnak: nincs semmi baj, csak ezt a hetet kell erősen végig
csinálni.
Majd elérkezett a délután öt, tíz perc alatt
be is állt az ottani munka ütem. Semmi ördögönség, egy asztalnál állni, tisztítani
a virágokat. Mind össze ennyi volt a feladatom. A légkör teljesem más volt, sokkal
családiasabb, sokkal barátságosabb és nyugodtabb.
Negyed hat.
A főnökasszony kedvesen jön szólni, hogy készítettek nekünk egy kis ételt,
fáradjunk a kantinba. Ez ám a figyelemség mondhatom, hiába csak délután három
óra erejéig mentünk segíteni, ugyan olyan figyelmet és gondoskodást kaptunk
mintha minden nap reggeltől estig ott dolgoznánk.
Munka közben
sokszor odajött velünk dolgozni mind a főnökasszony és maga a főnök is, de a
légkör nem hogy feszültél vált volna (jajjj, most aztán még levegőt is óvatosan
vegyél), ellenkezőleg.
Nagyon kellemesen viccelődtek, beszélgetést
kezdeményeztek. Természetesen közben minden kéz dolgozott!
Majd már
csak azt vettem észre, hogy hoppá, már itt is az este nyolc. Nem hiába a
mondás, jó társaságban gyorsan telik az idő.
Végül csak
négy napot mentem hozzájuk, készen lettünk. De egyáltalán nem éreztem tehernek
a „kis délutáni” munkámat.
Öröm volt
átélni, hogy igen így is lehet dolgozni, Sőt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése